Lesz évad

Igaz, nulla forintos költségvetési tételként, de továbbra is megyei fenntartásban működik majd a Gárdonyi Géza Színház és a Harlekin Bábszínház – nyilatkozta Szabó Róbert, a közgyűlés elnöke. A nehéz anyagi helyzetben lévő intézmények közül a színház járhat jobban, Blaskó Balázs ugyanis ígéretet kapott a kormánytól 40 millió forintos külön támogatás elnyerésére.

Az évadzáró társulati üléseken még bizonytalan volt, hogy a megye marad-e a színház és a bábszínház fenntartója. A közgyűlés legutóbbi ülésén kiderült, hogy a válságköltségvetésben szerepel mindkét intézmény.
A megígért 40 milliós támogatás a már meglévő pénzekkel és a tervezett saját bevétellel együtt biztosan lehetővé tenné az évad megkezdését – mondta Blaskó Balázs igazgató.
A bábszínház jóval kedvezőtlenebb helyzetben van, ennek ellenére el fogják kezdeni az évadot.
A két intézmény hatékonyabb gazdálkodása érdekében a megyei önkormányzat megbízott egy debreceni pénzügyi tanácsadó céget, hogy legyen segítségére a színháznak és a bábszínháznak.