Eger vértanúja

Eger vértanújáról, Szent Buldusról hallhattak azok, akik részt vettek a legutóbbi egri sétán. A szentet, aki talán Eger első püspöke volt a bazilika bronzkapuján ábrázolják.

Az Egri séták egy rövid játékkal indult. Ágoston Ottóné sétavezető hat kérdést tett föl, a helyesen válaszolók megnyerhették az Egri séták nem csak egrieknek című könyvet. Az is kiderült: készül a könyv második része, Eger Ünnepére adják ki. Arra, hogy melyik király van Egerben, a várban eltemetve, szinte mindenki tudta a választ, de hogy ki Eger vértanúja – ez volt a séta meghirdetett témája – csak egy ember.
Szent Buldus – az egyházmegye első vagy harmadik püspöke az egri vértanú – mesélte dr. Renn Oszkár. Sok forrás szerint maga Szent István tette őt egri püspökké, és a király halála utáni zavaros időkben Szent Gellérttel együtt halt vértanúhalált 1045. szeptember 24-én.
A Bazilika bronzkapuján, amelyet az egyházmegye fennállásának ezeréves évfordulójára készített Tóth Sándor, látható egy Szent Buldus-ábrázolás. Seregély István és II. János Pál címere és jelmondata alatt az egyházmegyével kapcsolatos személyek, események 80-szor száz centis domborműveit találhatjuk meg.
A következő Egri séta a Marcipániába vezet majd, ott az alkotó, Kopcsik Lajos lesz a mesélő.