Sakkverseny

45 résztvevő – köztük egy FIDE-mester – vett részt a hétvégi értékszám-szerző sakkversenyen. A hétfordulós viadalon külön értékelték a 15 év alattiak és a nyílt kategóriára nevezők teljesítményét. A fiataloknál az Andornaktálya versenyzője, Pap András, míg a nyílt kategóriában Domány Mihály, a Pétervására sakkozója lett az első.

A Eventus-Agria Park Kupa nemzetközi értékszám-szerző sakkversenyt először az őszi szünetben írták ki. Akkor szerbiai gyerekekkel a mezőnyben 18 induló, majd a téli szünetben 20, a tavaszi szünetben 28, most pedig két csoportban összesen 45-en ültek asztalhoz. A 14 egyesület versenyzői között ismét volt egy FIDE-mester, a salgótarjáni Mede István, aki a B-csoportban, vagyis a Nyílt kategóriában versenyzett. Itt a pásztóiak NB II-es csapatában, illetve a Pétervásárában érdekelt Domány Mihály lett a győztes, a szervező Bódi Tamás és a kecskeméti, 12 éves Márta Dominik előtt.
A 15 év alattiaknál a korábban a Mátra SE-ben szereplő, de ma már az Andornaktályához tatozó Pap András nyerte a hétfordulós versenyt. András másodszor nyerte ezt a versenyt. A győztesek egy-egy netbook-kal lettek gazdagabbak. A következő 5. verseny november 2-5. között lesz, igazodva az őszi iskolai szünethez.

IV. Eventus-Agria Park Kupa

A-csoport (U16) végeredménye – az élmezőny:
1. Pap András 6.5 pont
2. Görcsi Gábor 5.0 pont
3. Boros Patrik 5.0 pont
4. Czajner Gábor 4.5 pont

B-csoport (Nyílt) végeredménye – az élmezőny:
1. Domány Mihály 5.5 pont
2. Bódi Tamás 5.0 pont
3. Márta Dominik 5.0 pont
4. Paál Attila 5.0 pont