Semmelweis-nap

Duplán ünnepeltek a Markhot Ferenc Kórház dolgozói, a Megyeháza Barkóczy termében rendezett Semmelweis-napi rendezvényükön. Amellett, hogy 19 előléptetést adtak át, az intézmény visszakapta saját kezelésébe a gáz-, illetve hőszolgáltató rendszerét és a konyháját.

Folytatva a több éves hagyományt idén is megrendezte Semmelweis-napi ünnepségét a Markhot Ferenc Kórház. Ez a nap, amellett, hogy Semmelweis Ignác emléke előtt tiszteleg, az egészségügyi dolgozók munkájának elismerését is szolgálja. A rendezvény részeként előléptetéseket, főigazgatói dicséreteket és okleveleket adtak át a kórház dolgozóinak. Idén 19 orvos részesült elismerésben. Hét alorvosi, hat adjunktusi és hat főorvosi előléptetés talált gazdára, valamint hat dolgozó részesült főigazgatói dicséretben, nyugdíjba vonulása alkalmából.
Dr. Fűtő László ügyvezető igazgató elmondta; nem könnyű a magyar egészségügy helyzete, ezért ennek az eseménynek az is a célja, hogy a kórház dolgozóit elszakítsa a mindennapi problémáktól.
Dr. Fűtő László hozzátette: a Markhot Ferenc Kórház körülbelül 10 millió forintos megtakarításra számít az elkövetkezendő hónapokban azzal, hogy visszakerült a kórház kezelésébe az intézmény gáz- és hőszolgáltatása, valamint a konyhája is.