Vártábor

A kazamatával, a vár kiállításaival, az Egri csillagok helyszíneivel ismerkedhetnek meg azok a gyerekek, aki egy-egy hetet a vártáborban töltenek. A szervezők idén is sokféle programmal készültek: a gyerekek íjászkodhattak, régészkedhettek, irodalmi, történeti és hadtörténeti foglalkozásokon vehettek részt.

A 15 év óta működő táborban idén két turnusban több mint 60 diák ismerkedik a várral. Nem csak egri gyerekek jelentkeztek: jöttek a fővárosból, Debrecenből, Győrből, Nagyatádról és a környékbeli településekről is a táborba.
Öt nap alatt megismerkedhetnek a kazamatával, a Vitézlő nagy szépség és a Csőrégészet időszaki kiállításokkal. Betekintést nyerhetnek a diákok a régészet, az íjászat, a szamurájok, a fegyverkovácsok, a középkori viselet rejtelmeibe, és egy Csillag-túra keretén belül megismerhetik az Egri csillagok című regény helyszíneit. Pénteken, a záró napon vitézi próbát tesznek, ezután vitézzé avatják a táborlakókat.