Válaszd a természettudományokat

293 millió forintos támogatást nyert el az Eszterházy Károly Főiskola Gyakorlóiskolája, a természettudományos oktatás megújítására. A pályázat részeként tervezik egy korszerű labor és a hozzá tartozó infrastrukturális háttér kialakítását, szükséges új módszerek bevezetését.

Korszerű laboratóriumi körülmények, közel 1800 technikai műszer és tízmillió forint értékű vegyszer-készlet. Mindez az Eszterházy Károly Főiskola Gyakorlóiskolájában valósulhat meg egy sikeres pályázat keretében. A természettudományos oktatás korszerű hátterének és feltételrendszerének megteremtését célzó pályázat részeként 311 négyzetméteren megújul az intézmény.
A 293 millió forintos támogatásból megvalósuló projekt során megyénkből 12 intézmény kapott lehetőséget a természettudományos oktatás megújítására. Ennek keretében évente 812 kontaktórát tartanak korszerű laboratóriumi körülmények között, illetve létrehoznak egy digitális oktatási segédletet, mely országos szinten elérhető lesz. A pályázat 2 éven belül valósul meg, majd 5 éves fenntartási lehetősége van a programban résztvevő intézményeknek.