Megyei közgyűlés

Az egészségügyi és az oktatási bizottság megszüntetéséről döntött a megyei közgyűlés, azok munkáját a Humán Erőforrás Bizottság veszi át. Ezzel csökkent a bizottsági tagok száma, a Fidesz-KDNP-frakció szerint takarékosabb lesz így a működés. Jobbik politikai támadásnak értékelte a döntést, mivel a megszüntetett egészségügyi bizottság elnöke Dudás Róbert, a párt frakcióvezetője volt.

A közgyűlésen elején képviselői esküt tett dr. Ördög István, aki a lemondott Deé András helyét veszi át a Fidesz-KDNP frakcióban.
Napirend előtt Ormossy Attila megyei rendőrfőkapitány Bossányi László fideszes képviselő kérdésére válaszolva elmondta, a gyöngyöspatai rendőrségi intézkedések, a biztosítás eddigi költsége meghaladja a 100 millió forintot. Hozzátette, az utóbbi időszak közbiztonsági szempontból eseménytelen volt a településen.
Napirend előtti felszólalásában Dudás Róbert, a Jobbik frakcióvezetője megye útjainak kritikus állapotára hívta föl a figyelmet, mint mondta egyes szakaszok életveszélyesek. Szabó Róbert, a közgyűlés elnöke ezzel egyetértett, majd arról számolt be, hogy szerdán egyeztetett a Magyar Közút vezérigazgatójával, akivel arról állapodtak meg, hogy közösen lobbiznak majd pénzért a helyzet javítására.
Korózs Lajos szocialista képviselő Mátraháza után, Visonta előtt címmel szólalt fel. Mint mondta, a fideszes megyei vezetés szakszerűséget és emberséget ígért, ehhez képest az intézmények és a dolgozók kiszolgáltatottak nem tudni mi lesz a sorsa a színháznak és a bábszínháznak, a kórház és a vár rekonstrukciójának, a hivatásos nevelőszülők nem kapják meg a gyerekek után járó normatívát. Ezek után alkalmatlannak nevezte Szabó Róbertet a feladatának ellátására, amire a közgyűlés elnöke azt mondta, hogy Korózsnak fogalma sincs arról, hogy mi történik a megyei önkormányzatnál.
Szintén napirend előtt dr. Nagy Imre szocialista képviselő úgy fogalmazott, az Orbán-kormány havonta 100 milliót vesz ki az önkormányzat zsebéből, a megyei apparátus egyharmadát lecserélték, a megyei vezetés nem érti az önkormányzatiság jelentőségét. Hozzátette, a megyének meg kellett volna fellebbeznie az adósságrendezési eljárásól szóló bírósági ítéletet.
A közgyűlés döntött hat új státusz létrehozásáról, az Arany János Szakközépiskolában, amit négy áthelyezésével biztosítanak a szalaparti intézményből.
Fekete László szocialista képviselő szerint ez gyakorlatilag leépítés, Szabó Róbert hangsúlyozta, hogy áthelyezésről van szó.
A testület elfogadta, hogy támogatja a Pedagógiai Intézmény és a kórház uniós pályázatainak beadását.
A legnagyobb vita az egészségügyi és az oktatási bizottság megszüntetése körül alakult ki. A Fidesz frakció azzal érvelt, hogy a két bizottság nagyon sok kihelyezett ülést tartott, ami plusz kiadást jelentett, kevesebb bizottsági taggal pedig takarékosabban lehet működni.
A Jobbik frakció politikai támadásnak ítélte a javaslatot, mivel a megszűnő egészségügyi bizottság elnöke Dudás Róbert.
A javaslatot végül nyolc igen szavazattal elfogadták, az új külső bizottsági tagok letették esküjüket.
A Jobbik frakcióvezetője a közgyűlést követően hangsúlyozta, az októberi választás után a fideszes vezetés még azt mondta, hogy a hatékonyság rovására mehet bizottságok megszüntetése, ennek ellenére most hat különböző területet vontak össze egy bizottság munkájában. Hozzátette, igenis kellenek a kihelyezett ülések, hogy a bizottság megismerhesse az egyes intézmények helyzetét, problémáját. Dudás megerősítette, szerintük politikai döntés született.