Növekvő vendégszám

Az év első négy hónapjában közel 20 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest az eltöltött vendégéjszakák száma Észak- Magyarországon, Egerbe is több turista érkezett ebben az időszakban. A növekedés elsősorban a szállodákra és panziókra jellemző, a magánszálláshelyek kevésbé voltak népszerűek.

A Központi Statisztikai Hivatal erre vonatkozó adatai még nem jelentek meg, de az egri Turisztikai Desztináció Menedzsment szerint javult a régió idegenforgalmi szerepe. A vendégszám növekedését a enyhülőben lévő válsággal, illetve a helyi TDM munkájával magyarázza a szervezet, amely három új információs pontot állít föl a belvárosban a nyárra, illetve 20 ezer példányban, több nyelven jelentetett meg kiadványokat, programfüzeteket.
További vonzóerő, hogy több új turisztikai csomagot, egységes marketinget és új logót hoztak létre, amelynek mottója: Eger a sokcsillagos élmény.
A hely TDM együttműködik a Kereskedők Eger Belvárosáért Egyesülettel is, amely elérte, hogy a Fényünnephez hasonlóan a Középkori Piactér rendezésekor is meghosszabbított nyitva tartással, akciókkal várják a vásárlókat az üzletek.
A nyáron Egerbe érkezik a Fotó Art Fesztivál, amely amatőr fényképészeknek nyújt szakmai segítséget munkájukhoz július 1. és 3. között. A programon Guinness rekordot kísérelnek meg a szervezők, a terv szerint egyszerre több száz vakuval fogják megvilágítani a Dobó teret.