Megújult a pétervásárai munkaügyi kirendeltség

Május 30-tól új helyen várja az ügyfeleket a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Pétervásárán. Az új helyen a 21.század igényeinek megfelelő körülmények között intézhetik ügyeiket az álláskeresők. A beruházás uniós támogatással összesen 120 millió forintból valósult meg.

Uniós követelményeknek megfelelő új épületbe költözött a pétervásárai munkaügyi központ. A kirendeltséget ünnepélyes keretek között adták át, a beruházás jelentős előrelépést jelent a térség, a kormányhivatal és a munkaügyi központ életében.
A rendezvényen elhangzott: a kirendeltséghez tartozó térség foglalkoztatási helyzete az országos, regionális és megyei átlagnál is rosszabb: a munkanélküliségi ráta 23,8 százalékos. A Foglalkoztatási Hivatal ezért különféle eszközökkel, módszerekkel segíti az álláskeresők elhelyezkedését a hátrányos helyzetű térségekben.
A pétervásárai kirendeltség korábban családi házban működött, ezért volt indokolt, hogy új, tágasabb, a mozgássérülteknek is megközelíthető épületbe költözzön. A munkálatok 2010. áprilisában kezdődtek, a kivitelező cég idén januárban adta át az épületet.
A Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Kormányhivatal pétervásárai munkaügyi kirendeltsége az új helyen is a megszokott nyitvatartási rend szerint várja a 15 települést magában foglaló térség ügyfeleit.