Dobó kar(d)ja

Elkészült a Buszkasi első videoklipje. A Dobó kar(d)ja című dalra készült videót az együttes közönség előtt mutatta be.

A Buszkasi a kilencvenes évek közepén alakult Derszu Uzala együttes folytatása. Nagy Róbert zeneszerző, szövegíró, énekes, basszusgitáros és az első felállásban is szereplő Rázsi Botond dobos Ollé Zoltán gitárossal egészült ki.
Mint mondják, az első klip készítésekor azért is esett a választás a Dobó kar(d)ja című számra, mert a zenekar lokálpatriótaként vissza szeretett volna adni a városnak valamit abból, amit kapott tőle.
A klipet egy belvárosi sörözőben mutatták be, ahol a zenészek gyermekei is jelen voltak, tekintve, hogy ők is szerepelnek a klipben.
A Dobó téren, az Egeden és az Érsekkertben forgatott klipet operatőr kollégánk, Vozáry Róbert rendezte és fényképezte.
A bemutatón az interneten keresztül köszöntötte a közönséget Olaszországból Rostás Bea szobrász, aki énekesként közreműködik a Buszkasiban. A klip másik vendég szereplője Csarnó Ákos, a Kerekes Band brácsása.

Videoklip