Habis az Év Polgármestere

Egy internetes szavazáson az egri városvezetőre Habis Lászlóra szavaztak a legtöbben, így ő lett idén az Év Polgármestere. A címmel járó díjat a Városi Polgármesterek Randevúján vehette át Szolnokon.

Polgármesterek, alpolgármesterek és jegyzők randevúztak Szolnokon, az ország legnagyobb önkormányzati eseményén. A Szféra 1995 óta minden évben megrendezi a Városi Polgármesterek Randevúját. Hasonlóan a korábbi évekhez a szervezők idén is internetes oldalt hoztak létre, amelyen szavazni lehetett az év polgármesterére, alpolgármesterére és jegyzőjére. Az Év Jegyzője címet a mohácsi dr. Kovács Mirella nyerte el, az Év Alpolgármestere a szolnoki dr. Kállai Mária lett. Az internetes szavazók közül a legtöbben Habis Lászlóra Eger városvezetőjére voksoltak, így ő kapta meg az Év Polgármestere címet. Ezen az eseményen nemcsak az derült ki, hogy az emberek kit választottak az év városvezetőinek, hanem egyben önkormányzati szakmai fórumot is szerveztek. A pódiumbeszélgetésen miniszterek és államtitkárok válaszoltak az önkormányzatokat leginkább érintő kérdésekre. Szó volt az önkormányzati törvény módosításról és ennek várható következményeiről, a városok helyzetéről és adósságkezeléséről.