18. Rexroth Kupa

A nevezések alapján 78 csapat indul az idei, sorrendben 18. egri nemzetközi utánpótlás labdarúgó tornán. A mérkőzéseket most is a Felsővárosi Sporttelep füves és műfüves pályáin rendezik. A vasárnapi döntők és helyosztók 8 órakor kezdődnek.

Az általános iskolai nyári szünet első hétvégéjén sok utánpótlás labdarúgó egyesület az egri tornát választja. A régi csúcs 2002-ben 203 csapat volt, azóta csökken a résztvevők létszáma. Idén hét korcsoportban, az 1998-astól a 2004-es születésűekig összesen 78 csapat nevezett. A torna a csütörtöki csoportmeccsekkel indult. Az utóbbi évekhez hasonlóan minden mérkőzést a Felsővárosi Sporttelep műfüves és füves pályáin játszanak. Az utánpótlással rendelkező egri egyesületek közül a szervező Egri Focisuli csapatain kívül a Plútó SE és az Egri FC indít csapatokat, illetve Heves megyéből a Hevesi Diákfoci Egyesület és a Gyöngyösi Sportiskola. A nemzetközi vonalat most is a szomszédos országok egyesületei képviselik. Ukrajnából az Ungvári Focisuli, a Felvidékről a Rimaszombat, míg Erdélyből a Gyergyószentmiklós vesz részt a tornán. A döntőket és a bronzmeccseket idén is a Felsővárosban, vasárnap 8 órától rendezik. A program előreláthatóan délben zárul.