Világcsúcsok

Egy hétig Eger a házigazdája az Erőemelő és Fekvenyomó Európa-bajokságnak. A hazai versenyzők már első napon több világcsúcsot is felállítottak.

17 ország több mint 350 versenyzője adta le nevezését az egri Európa-bajnokságra, melynek helyszíne a Hotel Eger & Park. A vasárnapi versenyprogramban fekvenyomás, hétfőn pedig erőemelés szerepelt. Itt is, mint például a súlyemelésnél életkor, nem és súly szerint kategorizálják a versenyzőket. Már az első napon több hazai világcsúcs is született. A fekvenyomók közül a 15 éves Vakarcs Gergő és a junioroknál Katona Gergő egyaránt világcsúcsot állított fel saját kategóriájában 125, illetve 210 kilogrammal. Aranyérmes lett Bodnár Benjámin és Konrád Krisztián, Konrád mögött az egri Szendrei Jázon lett a második.
Hétfőn az erőemelőké volt a terep. Égei Dániel három fogásban egyaránt a második helyet szerezte meg. Összteljesítménye 480 kg volt.