Bárány uszoda felújítás

Az 1925-ben átadott Bárány uszoda rekonstrukciójához olyan anyagi forrásokra van szükség, melynek előteremtésére az önkormányzat egyedül nem képes. Pályázati forrás szükséges, illetve első lépésben meg kell határozni, hogy milyen mértékű felújítást kívánnak az érdekeltek, az uszodát üzemeltetők és használók.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Bárány uszoda öltözőit életveszélyessé nyilvánították, ezért április közepén elbontották ezeket az épületrészeket. Ez az első lépése egy nagyobb, hosszabb ideig tartó felújításnak. Egerben a Bárány uszoda érzelmi kérdés, a rekonstrukcióhoz kellően széles körben megvitatott tervezési programra van szükség – nyilatkozta kérdésünkre Rátkai Attila, városi főépítész. Maga a beruházás tisztán önerőből nem kivitelezhető, pályázati forrás bevonása szükséges. A pályázatok kiírásáig a rekonstrukciós terveket kell elkészíteni. Három lehetséges verzió közül az érdekeltek többsége az a variációt választotta, ami meghagyná az uszoda egyedi értékét, a forrásra települt medencét.
A tervek között szerepel, hogy összekötik a Bárányt a Bitskey uszodával, de időszakos kiállítói terek is létesülhetnek. Az elkészült anyag a júniusi közgyűlés elé kerülhet. Ha ezt elfogadják a képviselők, akkor indulhat a tervező kiválasztása, a tervezési munka, a városi szabályozási terv módosítása.