Szihalmi kemencés napok

Tapasztott csirke, tárkonyos vadmalacleves, csülkös káposzta, kapros-túrós lepény – csak néhány példa az elkészített igazi magyar étkek közül. Június első hétvégéjén, hagyományőrző szándékkal rendezték meg Szihalmon az első kemencés napokat.

A háromnapos rendezvény alkalmából 7 szabadtéri rakott tűzhelyes kemencét építettek a településen, a szombati sütő-főző versenyre az ország minden tájáról, és a határon túlról is érkeztek csapatok, hogy különleges magyaros ételeket készítsenek a kemencékben és a rakott tűzhelyeken.A versenyzők munkáját két zsűri értékelte, a sétáló értékelők a higiéniát, az ápoltságot, a tisztaságot ellenőrizték a csapatoknál, míg a kóstoló zsűri az elkészült ételeket minősítette. A legfinomabb ételeket készítő csoportok közül négyet választottak ki, ezek közül is a legjobb kapta meg a Vándorkemence-díjat, mindezek mellett különdíjakat is osztott a zsűri. A háromnapos program kiemelt eseménye volt a hagyományőrző lakodalom, a templomi búcsú, június 4-én pedig a tiranoni békeszerződés emléknapját ünnepelték.