Sajtóbejárás a palotában

Helyszíni bejárás során mutatták be a sajtó képviselőinek az egri Érseki Palota felújítás, restaurálás alatt álló termeit, a beruházás folyamatát. A mintegy 1,2 milliárd forintos, uniós támogatással megvalósuló projekt keretében 2013 májusára teljes fényében pompázhat a műemlék épület középső szárnya.

Mint ismert, az egri Érseki Vagyonkezelő Központ sikeres uniós pályázatának köszönhetően 986 millió forint támogatást nyert az érseki palota évek óta üresen álló, a rendszerváltozás után egyházi tulajdonba visszakerült középső szárnyának turisztikai vonzerővé fejlesztésére. A látogatóközpont két év múlva nyílik meg a turisták előtt. Jelenleg a falak és freskók feltárása folyik, hamarosan a palota díszudvarán kezdődhetnek el a régészeti munkák. Ezt követően írják ki a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési pályázatot. A felújításnak köszönhetően az épület Kelet-Közép-Európa egyetlen olyan főpapi palotája lesz, amely sokrétű szolgáltatást nyújt majd.
A bejáráson elhangzott: az épületben három középkori ház falait találjuk, amelyeket fokozatosan bővítettek az évek során, valószínűsíthető, hogy itt egykor középkori utca lehetett. Az egri egyházmegye központjának egykori pompáját és hangulatát korhű enteriőrökkel valamint a levendula és a tömjén illatával kívánják megidézni, így egyfajta „élményturizmus” is létrejöhet. A látogatóközpontban helyet kap majd cukrászda-kávézó, ajándékbolt, gyermekmegőrző, turisztikai információs pont, internetszoba és filmvetítő is.
A megszépült palota barokk díszkertje, lépcsőháza és földszintje mindenki számára ingyenesen látogatható lesz.