Jótékonysági koncert

Nyitva van az aranykapu – új világ címmel tartottak jótékonysági koncertet az értelmileg sérült gyermekekért. Az esten Szabó Sipos Máté, az Egri Szimfonikus Zenekar, a Szalaparti Módszertani Intézmény tanulói és vendégművészek közreműködtek.

A koncert címe a Szalaparti Módszertani Intézmény által működtetett Aranykapu Alapítványra utalt, amely a tanulásban és értelmileg akadályozott gyermekek oktatásának, képességfejlesztésének támogatására hoztak létre.
Szabó Sipos Máté már jó ideje foglalkozik értelmileg sérült gyerekekkel, hasonló koncertet tavaly is rendeztek.
A karmester kifejezetten az idei jótékonysági estre állította össze a darabot, amely egy mese köré épült, a gyerekek és a vendégművészek produkciói pedig illeszkedtek a szimfonikusok hangversenyébe.
Az, hogy művészekkel együtt léphetnek színpadra az értelmileg akadályozott gyerekek, nagyban segíti képességeik fejlesztését, illetve felhívja a figyelmet támogatásuk fontosságára.
A sajátos nevelési igényű gyerekekkel foglalkozó iskolák egyre több hasonló kezdeményezést valósítanak meg, elősegítve ezzel az értelmileg akadályozott gyerekek társadalmi integrációját.