Sós: rágalmaz a Heves megyei fideszes közgyűlés

Kezd komolytalanná válni a Heves megyei közgyűlés eseti bizottságának munkája. Az ötvenes éveket idézően politikai megrendelésre dolgoznak. Nyolc hónapja egy helyben járnak, miközben a mindennapi munkájuk hiányosságairól kívánják elterelni a figyelmet. Sportot űznek a feljelentésekből, jelentős összegeket költenek vádaskodások előkészítésére, melynek eredményeként látszatfeljelentéseket tesznek kommunikációs célból – áll dr. Sós Tamás országgyűlési képviselő közleményében.

Az MSZP-s politikus levelében közölte: Az elmúlt években számtalan feljelentés született a Heves megyei Markhot Ferenc kórház ügyében. Mindezek azt bizonyították, hogy nem történt jogsértés, szabályoknak megfelelően járt el a korábbi megyei közgyűlés. A jelenlegi fideszes közgyűlés által vitatott négy kérdésben a döntések mögött pénzügyi, jogi, szakmai előkészítés és közgyűlési döntés volt.
Az eddigi kommunikációjuk sem vitatta a 160 millió forint indokoltságát. A jelenlegi vezetés aggodalmát nem érzékelem a kórházi 5 milliárdos projektjének kezelésében, a múlt heti meggondolatlan döntésük is ezt igazolja.
A korábbi vezetés munkájának eredményességét jól mutatja, hogy október óta közel 100 főt tudtak felvenni a Markot Ferenc kórházba, ami azt igazolja, hogy más kórházakhoz viszonyítva legkevésbé eladósodottakhoz tartozott az átvételnél a Heves megyei önkormányzat kórháza.
Az ez év végi várható hiányok kezelése sokkal fontosabb feladat lenne, mellyel a jelenlegi vezetés adós a megyének.
Többek között nem felel meg a valóságnak az sem, hogy saját hatáskörben döntöttem 160 millió forint sorsáról, és a múlt héten megjelent 280 millió forint sorsáról sem. Az ezeken túl is elhangzott vádak okán, személyiségi jogaim súlyos megsértése miatt az összes polgári és büntetőjogi eszközt igénybe kívánom venni igazam védelmében. Ennek érdekében feljelentéssel élek a Heves megyei közgyűlés vezetése ellen – áll dr. Sós Tamás szerkesztőségünkbe eljuttatott levelében.