Takarítás

A hétvégén nemcsak Egerben, hanem országszerte takarítottak. A Tisztán szeretem akcióban résztvevők az Eger-patakból és környékéről 200 zsák, míg a országos TeSzedd! programhoz csatlakozók a városban és a külterületen öt helyszínről 40 köbméternyi szemetet szedtek össze. Országosan több mint 160 ezren csatlakoztak az eseményhez.

Zöld pólós, gumicsizmás önkéntesek gyülekeztek szombaton már kora reggel az érsekkerti zenepavilonnál. Tavaly szervezett először pataktakarítást a börtön, a Média Eger Kft., a Kaptárkő Egyesület és az önkormányzat. Akkor az akciónak 160 résztvevője volt, akik 6,5 tonna szeremet szedtek ki a patak medréből. A tavalyi nagy siker megalapozta az akció folytatását, idén is több mint 150-en takarították a medret. A patakot 11 szakaszra osztották fel, az önkéntesek a Sas úttól a Töviskes térig takarítottak. Most is bőven találtak pet palackokat, sörös és konzervdobozokat, csokipapírt még gumiabroncsot is. Az akció reggel 9 órától indult, a legkitartóbbak délután egy óráig gyűjtötték a szemetet. Idén összesen 3 tonna hulladékot szedtek össze, melyet a Városgondozás Eger Kft. szállított el.
2011 az Önkéntesség Európai Éve. Ezért hirdette meg május 21-re a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium az Önkéntes Központ Alapítvánnyal együttműködve a „TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért” nagyszabású hulladékgyűjtő akciót. Az országos akció Egerben, a Csomós tanya közelében zárult. Az eredményekről dr. Illés Zoltán, környezetügyért felelős államtitkár számolt be. Mint elhangzott, 1500 helyszínen több mint 160 ezer ember vett részt az országos akcióban. Az egri eredményekről Habis László polgármester elmondta, nem véletlen, hogy több mint 300-an csatlakoztak a felhíváshoz. 2009 óta 600 tonna szeméttől tisztították meg Egert és környékét és helyükön két pihenőhelyet is kialakítottak.