A Böjte Csaba által meghirdetett Szent István Tervet népszerűsíti országjáró körútján Hende Csaba honvédelmi miniszter. Az erdélyi ferences szerzetes Kárpát-medencei ország- és közösségépítő elképzelésében olyan elemek szerepelnek, mint a Tündérkert és a szép ház projekt, valamint egy erkölcsi népnevelő program is. A miniszter azt mondja: a tervet eddig mindenhol támogatták.

Támogatja a honvédelmi minisztérium, hogy a volt egri laktanya két ingatlanát ingyen megkapja Eger – jelentette be Hende Csaba honvédelmi miniszter. A szükséges kormánydöntés júniusban vagy szeptemberben megszülethet, előkészítése az MNV Zrt. feladata.
Hende Csaba egyébként nem miniszterként járt Egerben, hanem – ahogy ő mondta – egyszerű polgárként a Szent István Tervet népszerűsítette, amelyet Böjte Csaba ferences rendi szerzetes hirdetett meg Csíksomlyón. A terv az ország építésével, a környezetszépítéssel, egy erkölcsi népnevelő programmal foglalkozik. Az elképzelés szerint a romos házak, középületek helyett olcsó, egyszerű házakat kell építeni. Hende Csaba azt mondja: ha most az ország fölé emelkednénk, egybefüggő illegális szemétlerakót látnánk, rendbe kell tenni a természetes és épített környezetet, a Kárpát-medencét valóságos virágos kertté változtatni. Mindezeket az állam, az önkormányzatok és a civilek együtt tudják megtenni, szükség van segítőkész, önzetlen emberekre, számítani lehet a közmunkásokra is. Hende Csaba szerint az állam pénzt nem tud majd adni a programra, de munkás kezet és segítséget a szervezésben igen.
A Szent István Terv szerint az állam, az egyház és a médiumok összefogásával felnőttoktatási programot kell indítani, hiszen sokan nem tudnak beilleszkedni a társadalomba, az embereket belsőleg is építeni kell. A Szent István Tervhez további javaslatokat várnak.

Hasonló cikkek