Megállítanák az önkormányzatok eladósodását

Az állam és az önkormányzatok feladatait újrafogalmazzák, ehhez egy feladatfinanszírozási rendszer is társulni fog – ismertette a terveket Tállai András, az önkormányzatokért felelős államtitkár az önkormányzatok jelenéről és jövőjéről tartott előadásán, a GAMESZ-konferencián. Azt mondja: az önkormányzati rendszer átalakítása az adósságnövekedés megállítását is célozza. A 3200 önkormányzat adósságállománya öt év alatt csaknem négyszeresére nőtt, 2010-ben 1247 milliárd forint volt.

Harmincéves az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye – korábbi nevén VESZ és GAMESZ -, ez a jubileum az egyik oka annak, hogy idén Eger vállalta el az országos GAMESZ-konferencia megrendezését – mondta Rázsi Botond alpolgármester a megnyitón. Eger az érték és a minőség városa, az értékek mögött nagyon sok munka van. Az EKVI jelentőségét mutatja az is, hogy a hozzá tartozó intézmények együttes költségvetése csaknem a felét teszi ki a város 17 milliárdos büdzséjének. Ezzel óriási felelősség is hárul az EKVI-re.
Tállai András, az önkormányzati államtitkár azt mondja: sok erőfeszítést tettek a helyhatóságok azért, hogy a kötelező feladataikat megoldják. Elmaradt a nagy ellátórendszerek reformja, ennek a levét is az önkormányzati rendszer itta meg. Jelentős mértékű az eladósodás, súlyos likviditási gondok vannak, sok önkormányzat csődközelbe került.
Új feladatmegosztásra készülnek, ehhez új finanszírozási rendszer is társul majd. A közigazgatás egyik nagy reformjának nevezte az államtitkár a járások létrehozását. Tállai külön kiemelte azt az elképzelést, amely az adósságnövekedés megállítását célozza.