A színház működni fog

Nem csak a kötelező feladatokat kívánja a megye ellátni az adósságrendezési eljárás ideje alatt. A város és a megye vezetése együtt jelentette be: a színház működni fog.

A Heves Megyei Önkormányzatnál elindult az adósságkezelési eljárás, a múltat lezárják, tiszta, átlátható Heves megyét építenek – kezdte a sajtótájékoztatót Szabó Róbert, a megyei önkormányzat elnöke. A kötelező feladatok ellátását biztosítják. E mellett működtetik a színházat is – jelentette be a megyei elnök és Eger polgármestere.
Szabó Róbert azt mondja: megmutatják, hogy a nehézségek idején is képes a város és a megye összefogásra az itt élő emberekért és az intézményekért.
Habis László polgármester szerint Eger olyan város, amely méltán büszke polgári értékeire és arra, hogy a térség egyik szellemi központja. Úgy gondolták, hogy ezeket nem hagyják veszni.
Több eszköz is van, ilyen lehet Habis László szerint a saját erőforrás, a közös döntések, amelyek a hosszú távú működést segítik elő, esetleg jogszabályváltozásokat kezdeményeznek, interpellálnak a parlamentben. A sajtótájékoztató végén a polgármester úgy fogalmazott: a konkrét megoldásokról még korai beszélni.