Maradjon az 1 százalék Egerben!

Arra kéri az LMP az egrieket: úgy rendelkezzenek adójuk 1 százalékáról, hogy lehetőleg lakóhelyük valamelyik civil szervezetét jelöljék meg kedvezményezettként.Dr. Csarnó Ákos, a párt képviselője

Május 20. az utolsó nap, amikor még lehet rendelkezni a személyi jövedelemadónk – civil szervezetek részére felajánlható – 1 százalékáról – áll dr. Csarnó Ákos közleményében.
Az állam a civil szerveztek működésének és egyes programjainak támogatására az országosan beérkező felajánlásokkal megegyező összeget tesz be a Nemzeti Civil Alapprogramba. Ebből a programból évente 60-70 millió forintot hoznak be a városba – pályázati úton – az Egerben működő civil szervezetek. A Lehet Más a  Politika Heves megyei szervezete fontosnak tartja, hogy minél többen rendelkezzenek és lehetőleg lakóhelyükön tevékenykedő civil szervezeteket jelöljenek meg kedvezményezettként.
 
Csarnó Ákos képviselő szerint a Nemzeti Civil Alapprogram forrását előbb megfelezte, majd újabb 800 millió zárolásával ellehetetlenítette a kormányzat, így még fontosabb, hogy az szja 1százalékok nagyobb számba kerüljenek, közvetlenül – tehát, amiről az egyes polgár rendelkezik – a civil szervezetekhez. Az egri és a megyei civil szervezetek több száz címet tartalmazó listája
az alábbi címen elérhető.

A Lehet Más a Politika képviselője azt kéri: felajánlásainkkal erősítsük a civil jelenlétet helyben.