Mária Út 2011.

Immár negyedik éve szerveznek gyalogos zarándoklatot a százezreket vonzó csíksomlyói búcsúba az úgynevezett Mária-út vonalán. A zarándokok negyven nap alatt 920 kilométert tesznek meg, útjuk során fölkeresik az ország Mária kegyhelyeit. A zarándokcsoport tagjai kedden érkeztek Egerbe, ahol szentmisén adtak hálát az addig megtett útért.

Pünkösd ünnepéhez közeledve egyre többen kelnek útra, hogy a Mária-út egy részének megtétele után, pünkösd szombatjára megérkezzenek Csíksomlyóra, az erdélyi magyarság – és az összmagyarság – legnagyobb zarándokhelyére. A Mária út Közép-Európán átívelő gyalogos zarándokút Mariazell és Csíksomlyó között, amely a fő Mária kegyhelyeket köti össze.
Május 3-án öten indultak el gyalog Budapestről, a Normafa melletti Szent Anna rétről. A zarándokok napi 25-30 km-t, összesen 900 km-t tesznek meg, miközben hosszabb-rövidebb időre többen csatlakoznak hozzájuk útközben is. Egerbe kedden érkeztek, ahol a Servita templomban szentmisén adtak hálát a szerencsés megérkezésért.
A zarándokok mindannyian először vállalkoztak a hosszú útra.
A menet a tervek szerint június 11-én érkezik meg Csíksomlyóra, a pünkösdi búcsúra.