Javítják a megyében az utak burkolatát

Megkezdte a tavaszi burkolat-felújítást Heves megyében a Magyar Közút Zrt. Első ütemben bruttó 364 millió forintot tudnak erre a célra fordítani. Négy főúton és a kilenc érintett mellékúton az útjavítási munkák miatt forgalomkorlátozásra, félpályás útlezárásra kell számítani.

Javítják a burkolatot a 3-as út Karácsond és Detk közötti szakaszán, a 23-as úton Ivád és Pétervására, a 24-esen Egerbakta és Eger között, valamint a 25-ös számú főúton Eger, Szarvaskő és Szentdomonkos térségében. Költségvetési forrásból 414 millió áll a Közút rendelkezésére Heves megyében erre a célra.
– Első ütemben bruttó 364 millió forint értékben tudtunk beavatkozni – mondta Szerencsi Gábor igazgató – ez kb. 80 ezer négyzetméter felületet jelent, 17,6 km hosszú útszakaszt.
Nem egybefüggő, hosszabb szakaszokon, hanem néhány százméteres foltokban javítanak, ott, ahol nagyon rossz állapotú az út. Az igazgató úgy látja: mind a magyar, mind a Heves megyei úthálózat leromlott, és az igények sokkal nagyobbak lennének, mint amennyi pénz erre a célra rendelkezésre áll. A mellékutak közül kilenc – négy és öt számjegyű – út burkolatát javítják. A munkák miatt forgalomkorlátozásra, félpályás útlezárásra kell számítani.