Újabb sikertelen pályázat

Harmadjára is eredménytelenül zárult az Integrált Borgazdaság Zrt. vagyis az egykori Egervin teljes vagyonára kiírt pályázat. Ezúttal egyáltalán nem volt jelentkező a borvidék egykor meghatározó vállalkozására.

2009 októbere óta összesen 7 alkalommal írtak ki pályázatot az Egervinre. A teljes vagyonra vonatkozóan eddig háromszor jelentetett meg pályázatot a felszámolást végző kft. Kérdésünkre Szűcs Zoltán a cég regionális igazgatója elmondta: az Integrált Borgazdaság Zrt.-t egyben akarják tartani, így a jövőben is nettó egymilliárd forintért pályáztatják meg az egykori Egervint. Ebbe 4,5 kilométer pince, 250 ezer palack bor, 680 hektoliter hordós bor, a teljes feldolgozórendszer, tárolóterek és a Verőszala 1-3. szám alatti ingatlan tartozik. A tervek szerint a következő pályázati kiírás június közepéig jelenhet meg.