Kémikusok Egyesülete

A Magyar Kémikusok Egyesülete számára fontos feladat, hogy az idei esztendőt a Kémia Nemzetközi Évének nyilvánították. A szervezet Felügyelőbizottsága Heves megyei programján az országos szervezet gazdálkodásáról és a programokról tárgyalt.

A remények szerint a tematikus év segíti a tudományos ismeretterjesztést, s azt, hogy felkeltsék a fiatalok érdeklődését a kémia iránt. Ez különösen időszerű most, amikor az egész világon jellemző, hogy a természettudományok vonzereje csökkent.

– mondta el Androsits Beáta, ügyvezető igazgató.
A szervezet fő bázisa a megyében az Eszterházy Károly Főiskola,s jelenleg helyben 30 tag van – tette hozzá
Rácz László, Magyar Kémikusok Egyesülete Heves Megyei Tagozatának elnöke.
A több mint 100 éves szervezet számos rendezvényt tart a program kapcsán.