V. Bornemissza-kupa

Az Egri Vitézlő Oskola három fordulós íjászverseny sorozata most is a húsvéti Bornemissza-kupával indult. Több mint 180 nevezés érkezett. A magyarországi íjászokon kívül Erdélyből és Törökországból is érkeztek résztvevők.

Elég régen, több mint 400 éve már annak, hogy török íjászok jártak az egri várban, most viszont felelevenedett a múlt, ha csak a hagyományőrzés szempontjából is. Érthető módon a korábban megszokott török célpontokra most nem lehetett lőni, helyettük 16 állomáson 3D-s, ügyességi és más történelmi célokat helyeztek ki a szervezők.
A törökök érdekes színfoltjai voltak a versenynek. Többségük szolak ruházatot viselt. A szolakok a szultán gyalogos íjásztestőrei voltak. A tradicionális török íjászat a 20. század végére majdnem teljesen kihalt. Dr. Murat Özveri és társai magyar segítséggel keltették életre ezt a hagyományt.
– 2006-ban direkt azért jöttem Magyarországra, hogy azokkal a szakemberekkel találkozzak, akik a gyakorlatban is meg tudják mutatni, hogy hogyan kell használni íjászat közben például a hüvelykujj gyűrűt. Ezt addigra teljesen elfelejtettük, pedig ez volt a hagyományos török íjászat alapja. Az utolsó ilyen íjász, aki ezt tudta használni, a 70-es években halt meg – nyilatkozta dr. Murat Özveri, a törökországi Tirendâz csoport vezetője.
Ma már nagyon sokan választják Törökországban is a történelmi íjászatot.
Különböző kategóriákban értékelték a közel 200 nevező teljesítményét. A felnőtt férfiaknál az érsekvadkerti Terman Szilárd, míg a nőknél a gyulai Misinkó Katalin lett a legjobb. Az Egri Hősök Íjász Grand Prix következő versenye az augusztusi Dobó Kupa lesz.