Központban a tehetséggondozás

A tehetséggondozás módszereiről tanácskoztak a térség pedagógusai a Pedagógiai és Közművelődési Intézmény által szervezett továbbképzésen. A szakmai konzultáció célja, hogy a programban résztvevők felismerjék és fejlesszék a tehetséges gyerekeket.

A Nemzeti Tehetség Program keretében sikeresen pályázott egy tehetséggondozást célzó program megvalósítására a Pedagógiai és Közművelődési Intézmény. Egy előzetes tehetségazonosítás után hét kistérségi intézményébe küldenek szakképzett mentorokat, akik a pedagógusokkal együttműködve konkrét tehetségfejlesztő programokat dolgoznak ki.
A három napos továbbképzés elsődleges célja, hogy a résztvevők megismerkedjenek az információgyűjtés és feldolgozás lehetőségeivel, a tehetségek azonosításával. Emellett megismerjék a tehetséggondozással kapcsolatos pedagógusszerepeket és a tehetségfejlesztés stratégiáit.
A program célja a tehetséggondozás mellett az, hogy egyfajta információs hálózat alakuljon ki a térség intézményei között, melynek segítségével tapasztalatokat cserélhetnek, illetve együttműködhetnek a továbbiakban.