Egerszalóki fejlesztések

A jelenleg folyó, illetve a közeljövőben induló egerszalóki fejlesztések összértéke meghaladja a 600 millió forintot. A legnagyobb beruházás a település csapadékvíz elvezető rendszerét érinti, de e mellett megújul a faluház, a fürdő felé vezető részen új járdákat, parkolókat és kerékpárutat alakítanak ki.

A település egészét érintő csapadékvíz csatorna felújítás 550 millió forintba kerül, amelyhez 10 % önerőt kell biztosítani. Ennek a kivitelezési munkálatai hamarosan indulnak – mutatta a terveket Tőgyi Gábor, polgármester. Ezzel párhuzamosan a Vízügy a Laskó medrét is kikotorta, illetve a Szalóki tó iszapmentesítését is megoldották. Erre állami forrásból 1 milliárd állt rendelkezésre a kezelő vízügyi igazgatóságnak. Dolgoznak a Faluház teljes felújításán, ami 32 milliós beruházás és idén őszre kell elkészülnie. Az óvodára 10 milliót irányzott elő az önkormányzat, amiből a hőszigetelést, a nyílászárók cseréjét is meg kell oldani. A közintézményeknél energiatakarékos megoldásokat vezetnek be. Az Egerszalóktól a fürdőig tartó új kerékpárutat ledes, korszerű világítással látnánk el. A fürdő előtti részen, ahol a kerékpárút eléri a kereszteződést, két új buszöböl épül. Saját erőből a település fürdő felé vezető részén új járdákat, parkolókat alakítanak ki. A hosszú távú célok között szerepel a K2-es út mellett, külső befektetők segítségével megépülő golfpályák, illetve szórakoztató centrum is.