Facsiga koncert

A költészet napja alkalmából zenés estet szerveztek a Kálvin házban. A műsort a Facsiga zenekar adta, melynek egyik alapító tagja Kádár Zsolt református esperes, aki ezúttal a színpadon is újra együtt játszott az együttessel.

A zenekar még a beat-korszakban, az 1970-es években alakult, amikor a fiatalok gitárt fogtak a kezükbe és saját dalokat írtak. Egy idő után azonban rájöttek, hogy mondanivalójukat a költők már megfogalmazták, ezért verseket kezdtek megzenésíteni, időközben további tagokkal bővültek, a két alapító Kádár Zsolt és Pojják László ma már közel negyven éve játszik együtt a népzenei kötődésű Bartha Ágostonnal, Andó Beával és Bankó Sándorral. A zenekar tagjait elsodorta ugyan egymás mellől az élet, mégis a mai napig összejárnak zenélni, kisebb-nagyobb közösségek előtt lépnek fel.A költészet napja alkalmából a zenekar magyar költőink megzenésített verseit adta elő, és a repertoárban szerepelt néhány versfordítás is.A Facsiga nevet a népi hangszerek, a nagybőgő és a tekerő jellegzetes hangzásáról kapta a zenekar,mely a rock a pop és a népzene sajátos ötvözetét játssza.