Irodalmi verseny

Az Arany János Programban részt vevő diákok számára hirdette meg idén is a Szilágyi Erzsébet Gimnázium országos irodalmi versenyét. A vetélkedőre hazánk 18 középiskolájából 100 diák érkezett Egerbe.

Többek között Győrből, Sárospatakról, Kecskemétről, Veszprémből is érkeztek versenyzők az Országos Irodalmi versenyre. A vetélkedő ünnepélyes megnyitóját múlt pénteken a városházán rendezték. A Szilágyi Erzsébet Gimnázium tíz éve szervezi a versenyt az Arany János Tehetséggondozó programban részt vevő hátrányos helyzetű, tehetséges tanulók számára. A megmérettetésen Arany János szépirodalmi művéből a Toldi szerelméből kellett felkészülniük a tanulóknak. Emellett a határon túli magyar irodalom jeles képviselőjétől Dsida Jenőtől is választottak verseket. A két napos versenyen írásban és szóban is bizonyítaniuk kellett a diákoknak. Idén az ország 18 középiskolájából 100 diák jelentkezett a vetélkedőre. A versenyt a kilencedik osztályosok között a balassagyarmati Berki Brigitta nyerte. A tizedikesek közül a veszprémi László Dániel, a tizenegyedikesek között Tóth Norbert végzett az első helyen Pápáról.