Vámkonferencia

Három napos vámkonferencia kezdődött Egerben. A rendezvényt a Magyar Vámügyi Szövetség szervezi, a tanácskozás témája elsősorban a Nemzeti Adó és Vámhivatal megalakulása.

2011. január 1-jétől az APEH és a Vám- és Pénzügyőrség egyesítésével létrejött a Nemzeti Adó és Vámhivatal. Az új kormányhivatal az állami adó- és vámhatósági feladatokat összevontan, közös szervezetben látja el. A Magyar Vámügyi Szövetség 17 éve minden év tavaszán és őszén országos konferenciát szervez Egerben. Idén meghatározó téma volt az átszervezés és annak tapasztalatai. Az összevonás célja az volt, hogy meggyorsítsák az ügyfelek kiszolgálását. A NAV megalakulásakor három fő egységre tagolódott: adó, vám és bűnügyi területre. Emellett a vámhatóság újabb feladatokat is vállalt, elsősorban a környezetvédelem, a hulladékgazdálkodás területén. A konferencián elhangzott: a hivatal égiszén belül az adó területen megalakultak a megyei igazgatóságok. A vám területén a régiók főigazgatóságokká, a megyei hivatalok igazgatóságokká alakultak át. A járőrszolgálatot a Bevetési Parancsnokság váltotta fel, amely még hatékonyabban lép fel a bűnözés ellen.
A konferenciát megelőző értekezleten megkötötték azt az együttműködési megállapodást amely a Nemzeti Adó és Vámhivatal és a Magyar Vámügyi Szövetség között jött létre.