Kreatív interakció – új projektet indít a Művészetek Háza

A képzőművészetet népszerűsíti a Művészetek Háza Nonprofit Kft. Egerben, 34 millió forintot nyertek tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységek támogatására. A Zsinagóga Galéria időszaki kiállításaira és Kepes György állandó kiállítására múzeumpedagógiai foglalkozásokat építenek, lesznek szakkörök, tehetséggondozó foglalkozások, témanapok. A programhoz nyolc nevelési-oktatási intézmény csatlakozott.

Olyan projektek nyertek Egerben támogatást, amelyek azt célozzák, hogy az iskolásokat a könyvek, a képzőművészet szeretetére neveljék, és ez nagy öröm – kezdte a sajtótájékoztatót Habis László polgármester. Úgy véli, a programok a pályázó intézmények kibontakozását is segítik.
Az egri nyertes, a szabadidős tevékenységeket támogató pályázatok segítségével a gyerekek élményeket élnek át, újra találkozni szeretnének a művészettel, és a gyerekeken keresztül a családokat is meg tudják szólítani – mondta Gál Judit képviselő. Zsolnai László művészettörténész szerint új célt kellett kitűzniük maguk elé. Ez pedig a teremtő együttgondolkodás, az aktív befogadó folyamat létrehozása. A befogadót is teremtő emberré kívánják tenni.
A támogatásból három kiállítást rendeznek a Zsinagóga Galériában, március végén nyílik az első Álmok, mesék, mítoszok címmel.
Bulla Márta projektmenedzser elmondta: a pályázati projektet egy év alatt valósítják meg nyolc nevelési-oktatási intézménnyel együttműködve.
Egy tíz részből álló előadássorozat és a múzeumpedagógiai foglakozások a Zsinagóga Galéria időszaki kiállításához és Kepes György állandó kiállításához kapcsolódnak. Tartanak úgynevezett témanapokat, az Álmok, mesék, mítoszok témanapját májusban, júniusban pedig a Dobó téren Kepes György művészetét népszerűsítik egy témanapon olyan formában, ami a nagyközönségnek is érdekes lehet. Havonta tartanak múzeumi rendhagyó órákat, hetente képző- és iparművészeti szakköröket, tehetséggondozó foglalkozásokat.