Egerbe látogatott a lengyel nagykövet

Habis László polgármester meghívására látogatott Egerbe Lengyelország magyarországi nagykövete. Roman Kowalski egri látogatása során a polgármester mellett Horváth László kormánymegbízottal és Szabó Róbert megyei elnökkel is tárgyalt. A diplomata a lengyel-magyar kapcsolatok erősítése, az együttműködés lehetőségeinek egyeztetése miatt érkezett városunkba.

A 2011- es év első felében hazánk tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztségét, júliustól Lengyelország kapja ezt a kitüntető szerepet. A magyar elnökség kapcsán a helyi civil szervezetek és alapítványok egy a vallásközi párbeszédről és az európai uniós eszme népszerűsítéséről szóló nemzetközi konferencia szervezésére pályáznak – többek között erről is beszámolt Roman Kowalski lengyel nagykövet és Habis László polgármester közös sajtótájékoztatón. A lengyel nagykövet úgy véli, a konferencia meghatározó jelentőségű lenne az európai polgárok számára. A tárgylások egy része arra is vonatkozott, hogy az év második felében Lengyelországban a soros elnökség ideje alatt, az országba látogató küldöttek, delegációk számára magyar – és ezen belül is egri – borokat kínálnak majd a fontosabb diplomáciai eseményeken. A két ország együttműködésnek részese az Eszterházy Károly Főiskola is, hiszen számos diák és tanárcsere program folyik a magyar és lengyel intézmények között. Emellett mindkét fél fontosnak tartja a testvérvárosi kapcsolatok további erősítését is.