Neumann napok

Idén is megrendezte a Neumann napokat a középiskola. A két napon neves szakemberek előadásait hallgathatják a diákok a legkülönfélébb témakörökben.

Iskolába ezeken a napokon is járnak a neumannos diákok, a megszokott tanórákhoz és tárgyakhoz képest azonban egészen eltérő témákban hallgathatnak előadásokat. Az arab világ konfliktusairól szóló biztonságpolitikai elemzés éppúgy a program része, mint a kémia, a médiaismeret vagy a földrajz, de választható volt a party drogokról szóló óra is.
A kínálat színes idén is, a diákok pedig szívesebben vesznek részt ezekenaz órákon, mint a megszokott tanítási napokon.
Akadt olyan előadás, amelyre olyan sokan jelentkeztek, hogy nem fértek be tanterembe, Parti Nagy Lajos költő, író rendhagyó irodalomóráját a Neumann Ifjúsági Vállalkozói Központban kellett megtartani.
A délelőtti előadások után délután sportprogram és mozi várja a diákokat a Neumann napokon.