A Kossuth Zsuzsa Gimnáziumban rendezték a Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Természetvédelmi Verseny megyei fordulóját. A megmérettetésen nyolc heves megyei középiskolából 30 diák vett részt.

Kitaibel Pál magyar botanikus, természetkutató az 1700-as években kutatta a Kárpát-medence természeti értékeit, összegyűjtötte Magyarország növényeit, kőzeteit és ásványvizeit. A nevével fémjelzett biológiai versenyt 36. alkalommal írta ki az ország középiskolásainak a Nyugat – magyarországi Egyetem. A verseny megyei döntőjét Egerben a Kossuth Zsuzsa Gimnáziumban tartották. A megmérettetésre 9. és 10. évfolyamos tanulók jelentkezhettek, harminc diák mérte össze tudását a gyöngyösi, a hevesi és az egri iskolákból. A diákoknak tesztet kellett kitölteniük, a kérdéseket két természetvédelmi újság cikkeiből állították össze. A versenyt azért szervezik évről-évre, hogy a fiatalok megismerjék az ország természeti értékeit, emellett felhívják a figyelmet a környezet- és természetvédelemre. A verseny országos döntőjét május elején rendezik Mosonmagyaróváron.