Csángó vacsoraest

Jótékonysági csángó vacsoraestet szervezett a Csángó Baráti Társaság Egerben. Az est bevételéből a magyarfalusi csángó gyerekek táboroztatását támogatják. A rendezvény résztvevői hagyományos csángó ételeket kóstolhattak, emellett moldvai táncokat és énekeket tanulhattak.

Szentmise előzte meg a jótékonysági csángó vacsoraestet a Ferencesek templomában, melyet Polgár Róbert magyarfalusi lelkész celebrált. Az idei jótékonysági rendezvénynek közel 300 részvevője volt, nemcsak Egerből hanem Murakeresztúrról és Budapestről is érkeztek támogatók. Az estre a romániai Magyarfaluból tízen érkeztek, hogy bemutassák a csángó kultúrát. Idén nyáron ismét 20 gyermek táborozhat majd egy hétig városunkban, az estet azért szervezte a Csángó Batári Társaság, hogy a támogatásból finanszírozni tudja a gyerekek itt tartózkodásának költségeit. Magyarfaluban a lakosság 90%-a beszéli a magyar nyelvet, a gyerekek taníttatása azonban nem megoldott. Az egri önkormányzat volt az első az országban, amely felvállalta egy csángó gyermek továbbtanulásának támogatását. Mára tíz fölött van azoknak az önkormányzatoknak és kistérségi társulásoknak a száma, akik csatlakoztak ehhez a kezdeményezéshez. A Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban évek óta szerveznek jótékonysági gyűjtést a határon túli magyarok javára. Idén az iskola tanulói úgy döntöttek, a karácsony előtti jótékonysági bálon befolyt összeget a magyarfalusiaknak ajánlják fel. Az összegyűjtött pénzadományt, 250 ezer forintot az esten adták át. Ezt az összeget Molnár László főszervező még 100 ezer forintos felajánlással egészítette ki. Így a vacsorán befolyt további támogatásból összesen közel 500 ezer forint gyűlt össze a csángó gyerekek javára.