Konferencia és jótékonyság

Korábban úgy döntött a megyei közgyűlés, hogy nem rendezik meg a hagyományos Megyebált. Azt mondták, a nehéz anyagi körülmények között a tékozlás helyett inkább a támogatásra helyezik a hangsúlyt. Így bálozás helyett konferenciával és jótékonysági esttel emlékeznek meg Heves Megye Napjáról.

Heves megye első írásos említése IV. Béla 1248. február 24-én keletkezett oklevelében található, melyet be is mutattak a Megyeházán. Ehhez a dátumhoz kapcsolódva rendezik meg idén először Heves Megye Napját, melyhez a korábbi Megyebál helyett konferenciát és jótékonysági estet csatoltak. A megyeházán történelem, közigazgatás, turizmus címmel kezdődött tanácskozás csütörtökön. A szakemberek többek között a megyeszerkezet kialakulásáról, a megye és az Észak-magyarországi régió turisztikai értékeiről hallhattak előadást. Heves Megye Napját jótékonysági rendezvénnyel is megünneplik február 26-án, szombaton a Gárdonyi Géza Színházban. Az est bevételéből a Markhot Ferenc Kórház Újszülött Osztályának eszközbeszerzését szeretnék támogatni. A támogatást azért tartják fontosnak, hogy az újszülött osztályon az elavult eszközök cseréjével emelkedjen az ellátás színvonala.