Floorball női OB: Hunyadi-MEISE – Cartoon Heroes 9-2

Utolsó alapszakasz mérkőzését is megnyerte a Hunyadi-Mecman Eger női floorball csapata, így az élről kezdhetik a rájátszást. Az egri lányok még a Magyar Kupában is érdekeltek. Hétfőn este utolsó csoportmeccsüket Egerben játsszák a fővárosi Neumann ellen.

Ősszel 8-1-re nyert az Eger a fővárosban a Mesehősök, vagyis a Cartoon Heroes ellen, így az alapszakasz utolsó meccsén sem lehetett kérdéses az újabb egri siker, még akkor sem ha Bartók, Horkai és Kiss Dorina is hiányzott.
A szokásos fogadalomtétel után gyorsan jöttek az egri gólok, ezúttal nem adtak előnyt az ellenfélnek. A két Veronika, Krecz és Vladár góljaival tíz pec után már 3-0-ra vezetett a Hunyadi. Kovács Zsófi most is remekül védett, kevés helyzete volt a vendégeknek. Az egri kapus még büntetőt is fogott a második harmadban 6-1 után. Karácsony Liza ezúttal háromszor volt eredményes. 9-2-re nyert az Eger. A felsőházi rájátszásba a tavalyi bajnok egrieken kívül a Phoenix, az ARES és a Komárom jutott be.
A bajnoki folytatás éppen a komáromiak, vagyis a Szőnyi Palánkdöngetők ellen lesz, akik vasárnap látogatnak majd Egerbe. Előtte azonban hétfőn még egy Magyar Kupa meccs vár szintén hazai környezetben a lányokra a fővárosi Neumann ellen.

Zone női floorball OB, Alapszakasz 14. forduló.
Eger, Pásztorvölgyi Iskola, 50 néző. 2011. február 19.
Hunyadi-Mecman Eger ISE – IBK Cartoon Heroes 9-2 (4-1, 4-0, 1-1)
Eger: Kovács Zs. – Leitner (0+2), Balla (1+0), Simon (0+1), Krecz (2+1), Karácsony (3+0), Hegyi, Antal (0+1), Dudás (2+1), Csutorás, Vladár (1+0). Edző: Leitner Tamás.
Cartoon Heroes: Benis – Mayer N., Lakatos, Kovács B. (0+1), Tamás, Szoboszlai, Mészáros, Gyertyán (0+1), Acsai (2+0), Vágó. Edzők: Kovács Gergely, Dani Zsolt
Kiállítva: Karácsony, Leitner, Simon

Következik:
Felsőház, 15. forduló, Eger, Pásztorvölgyi Iskola, 2011. február 27. 15:00
Hunyadi-MEISE – Szőnyi PK-NOKIA

Az állás az Alapszakasz végén:
1. Hunyadi-MEISE 12 11 0 1 102-37 22
2. Phoenix Fireball 12 10 1 1 104-40 21
3. ARES HC 12 7 0 5 73-81 14
4. SZPK-NOKIA 12 5 1 6 66-48 11
5. Neumann FSE 12 5 1 6 47-53 11
6. IBK Cartoon Heroes 12 2 0 10 34-77 4
7. White Sharks HC 12 0 1 11 14-104 1