A Pinceszínház a diákokért

Oktatási, nevelési programot dolgozott ki az Egri Pinceszínház, amelynek keretében iskolákban szerveznek rendhagyó órákat a diákoknak. A projektre uniós forrásból több mint 48 millió forintot nyert el pályázaton a társulat.

Sajátos műhelyfoglalkozásokat tart a projekt keretében az Egri Pinceszínház hat egri és környékbeli iskolában és óvodában. A gyerekeknek játékos formában tanítanak beszédtechnikát, drámajátékot, versmondást, megismertetik őket a színházzal. Ezen kívül rendhagyó irodalomórákat, a diákok kreativitását fejlesztő foglalkozásokat tartanak.
A gyerekek személyiségének fejlődése érdekében önismereti táborokat is szerveznek.
A program bemutatóján Rázsi Botond alpolgármester úgy fogalmazott, látva a Pinceszínház munkáját, jó döntés volt az önkormányzat részéről, hogy megállapodást kötöttek a társulattal, jó, hogy Eger e kapcsolaton keresztül részese lehet a projektnek.
A programban résztvevő iskolák nevében Martonné Augusztin Katalin, a maklári I. István Általános Iskola igazgatóhelyettese mondott köszönetet. Mint mondta, a gyerekeknek sokat jelent a program, a kéthetente megrendezett beugró színházi játék nagy siker, a Pinceszínház pedig nem csak a pedagógusok munkáját, hanem az egész községet segíti, például azzal, hogy fellépnek a falunapon.
A projekt bemutatóján a színészek ízelítőt adtak a beugró játékból.