Takarékosság és környezettudatosság

Hosszú idő után az idei költségvetés lesz az első, amely egyben takarékos és környezettudatos, ez már a koncepció tárgyalásakor is megfogalmazódott – jelentette ki Oroján Sándor, a Heves Megyei Közgyűlés Fejlesztési és Nemzetközi Ügyek Bizottságának elnöke. A testület jövő pénteken tárgyalja a 2011-es költségvetést.

Az előző évek felelőtlen gazdálkodása után az új többség takarékos költségvetést tervez – hangsúlyozta Oroján Sándor. Mint mondta, a tavalyihoz képest több mint 400 millió forinttal, 780-ról 344 millióra csökkentik az önkormányzat működési költségeit, az adóságállomány pedig 600 millió forinttal lesz kevesebb 2011-ben.
Oroján Sándor kiemelte, az önkormányzati intézmények felújítására, fejlesztésére 60 millió forint áll rendelkezésre, amely összeget 20 millió pályázati önerőtartalék egészít ki. A felújításokat környezettudatosan, megújuló energiaforrások felhasználásával végzik majd, a Széchenyi-tervvel összhangban.
2011-ben két fő beruházás indul meg, a vár rekonstrukciója, amelyhez 220 millió forint önerőt biztosít az önkormányzat, illetve a kórház projektje, amelyre 3,3 milliárd forint érkezik az intézménybe, csökkentve a működési költségeket és javítva az ellátás minőségét.
Oroján Sándor kitért az idegenforgalmi feladatok ellátására szánt összegre is, a tavalyi 9,6 millió forint helyett idén 25 millió forint jut a megye turisztikai népszerűsítésére, illetve 6,6 millió helyett 16 milliót fordítanak a nemzetközi kapcsolatok ápolására.