Wass Albert maraton

Idén is megrendezi maratoni, 25 órás felolvasását a Magyarok Szövetsége és a Wass Albert Olvasó Kör Egerben. Február 18-án, pénteken 18 órakor a program 41 helyszínen egyszerre kezdődik meg, városunkban a Szent Hedvig Kollégiumba várják az érdeklődőket.

A maratoni felolvasás ötlete 2003-ban indult egy debreceni fiatalember ötletéből, a szervezők tavaly úgy döntöttek, hogy minden évben megismétlik a rendezvényt, egészen addig, amíg Wass Albert mellőzöttsége fennáll.
A fővédnök, Saárossy Kinga alpolgármester, aki tavaly maga is szereplő volt, kiemelte: a cél Wass Albert és az ő szellemiségét képviselő írók, a helyi értékek, szerzők, az olvasás népszerűsítése.
A szervezők a program végén összegzik tapasztalataikat, és azt eljuttatják majd dr. Hoffmann Rózsához, arra kérve az oktatásért felelős államtitkárt, hogy Wass Albert munkássága legyen iskolai tananyag, jelenleg ugyanis kizárólag a pedagógus látásmódjától függ, hogy az író megjelenik-e az oktatásban.
A 25 órás felolvasást Erdélyben és Kárpátalján is megrendezik, sőt Finnországban és Floridában is csatlakoznak a programoz.
Egerben mindenkit várnak a szervezők olvasóként, hallgatóként egyaránt. A diákoknak pénteken 14 órától külön programot szerveznek, a rendezvényen a Gárdonyi Géza Színház művészei is közreműködnek.