XI. Egri Tavaszi Fesztivál

Hagyományosan az Egri Szimfonikus Zenekar hangversenyével veszi kezdetét a XI. Egri Tavaszi Fesztivál március 15-én. A nyitó koncertet Liszt Ferenc és Gustav Mahler emlékére adja az együttes. Az idei programban számos zenei, színházi, táncművészeti előadás kap helyet.

Hazánk soros uniós elnöksége miatt idén kiemelt figyelmet kap a kultúrák közötti párbeszéd a Tavaszi Fesztivál megrendezésében, Vendégünk Európa címmel valamennyi tagország bemutatkozik Budapesten, Egerben is több kulturális intézmény, például a Goethe Intézet, a British Council, a Finnagora is szervez programot – hangsúlyozta Rázsi Botond alpolgármester, ismertetve a fesztivál kínálatát.
A fesztivál fő célja, hogy a kulturális turizmuson keresztül élénkítse a résztvevő városok kulturális életét – mondta Vitézy Zsófia, a Budapesti Fesztiválközpont frissen kinevezett ügyvezetője. Hozzátette, egy város folyamatosan éljen kulturális értelemben, a tavaszi fesztivál pedig legyen kiemelkedő ünnep.
A fesztivál keretében rendezik meg a Gárdonyi Géza Színházban a XXI. Magyar Stúdiószínházi Fesztivált, a Csík Zenekar, illetve Ferenczy György és a Rackajam pedig kifejezetten erre az alkalomra készül közös fellépéssel. A zenei programot a kétnapos Ethno Funk Fesztivál színesíti, koncertezik a Budapest Ragtime Band, többször is fellép a színház tánctagozata.