Röplabda OSB – Agria RC Eger-EVSI

A lány röplabda országos serdülő bajnokság legjobb 12 csapata közé jutott az Agria RC Eger-Egri Városi Sportiskola együttese. A középszakasz második fordulójában hazai pályán játszottak az egriek a Kaposvár, a Miskolc és a fővárosi TFSE ellen.

Az egri utánpótlást – mint a legtöbb hazai egyesületnél – a Városi Sportiskolával közösen versenyezteti a női röplabda szakosztályt fenntartó Agria RC Eger. A serdülők már az alapszakaszbeli csoportgyőzelemmel biztosították helyüket a legjobbak között. A középszakaszban a Kaposvárral, a fővárosi TFSE-vel és a Miskolci Vasutassal kerültek egy csoportba. A december végi első tornán, Budapesten két 3-2-es győzelem és egy 3-0-ás vereség volt az egriek mérlege: legyőzték a Miskolcot és a TFSE-t, kikaptak a Kaposvártól. A második tornának Eger volt a házigazdája. Az első meccsen a Miskolc volt az ellenfél. A borsodiak ezúttal 3-0-ra nyertek a hazaiak ellen.
A torna második egri érdekeltségű mérkőzését is elveszítette a csapat. A Kaposvár – a budapesti tornához hasonlóan Egerben is 3-0-ra nyert. Az egriek harmadik találkozóján, a TFSE ellen végre sikerült megszerezni a hétvége első szettgyőzelmét, de sajnos, ennél többre már nem futotta a lányok erejéből, vagyis 3-1-re nyert a TF. A vereségektől eltekintve továbbra is a felsőházban, a legjobb 12 között folytatják a lányok.

OSB, Középszakasz, F2-csoport, 1. forduló, Budapest
Agria RC Eger-EVSI – MVSC-MISI 3-2
Agria RC Eger-EVSI – TFSE 3-2
Kaposvár – Agria RC Eger-EVSI 3-0

OSB, Középszakasz, F2-csoport, 2. forduló, Budapest
MVSC-MISI – Agria RC Eger-EVSI 3-0
Kaposvár – Agria RC Eger-EVSI 3-0
TFSE – Agria RC Eger-EVSI 3-1