Nehmen Sie Platz! – a közterületen

A Zsinagógában látható az a kortárs építészeti vándorkiállítás, ami ausztriai kistelepülések tereit, közterületeit, településrészeit mutatja be. A megvalósult beruházások különlegessége, hogy az építés során a helyben található anyagokat használták fel és a település történetét, az ott élő emberek igényeit is megismerték. A kiállítást szakmai szempontból az egri Kerekes György mutatta be, aki Budapest főépítésze.

A kiállítás olyan beruházásokat mutat be, a tervezéstől a kivitelezésig, melyek megvalósultak Ausztria kistelepülésein, kisvárosaiban. Közös vonás, hogy a hely történetét is figyelembe vették a felújításoknál, a helyi adottságokra építettek és megkérdezték az ott élők igényeit. A természetes anyagok használatáról, a letisztult, egyszerű formákról, az eredeti kialakításokról beszélt Kerekes György Budapest főépítésze. Az egri születésű szakember sosem szakadt el Egertől, a 90-es években részt vett a városi stratégiai terv összeállításban, tanulmányokat, hatásvizsgálatokat készített. A belvárosi rehabilitációs programban is közreműködik. A kiállítás február 28-ig tekinthető meg.