A legnagyobb adózókat köszöntötték

A száz legtöbb helyi adót fizető cég vezetőit köszöntötték a Városházán az önkormányzat és a kereskedelmi és iparkamara nevében. A rendezvényen átadták az idei Eger város gazdaságáért kitüntetéseket.

Az önkormányzat bevételeinek 82%át, 2,9 milliárd forintot a vállalkozások fizetnek be adó formájában, nagyban hozzájárulnak tehát a város működtetéséhez – hangsúlyozta Habis László köszöntőjében. Hozzátette: 200 cégtől származik a befizetett adó kétharmada.
Bár a tavalyi gazdasági év a válság miatt igen nehéz volt, akadt olyan terület, ahol ez kevésbé volt érezhető, ilyen például a turizmus. Egerben 2010-ben 13 ezerrel nőtt a vendégéjszakák száma.
Az adóbefizetők között előfordulnak rekorderek is. Tavaly a helyi adók 55%-a a két ZF cégtől származott.
Az eseményen a hamarosan leköszönő Estefán Géza címzetes főjegyző elbúcsúzott a jelenlévőktől, mint mondta, nagyra értékelte a cégvezetők munkáját az értékek megőrzésért, munkahelyek teremtésért a városban.
A fogadás zárásaként átadták az Eger város gazdaságáért kitüntetéseket Koczka Sándor szobafestő-tapétázónak, az S/K Kereskedőház Kft.-nek és az ELSO ELBE Hungária Bt.-nek.