Fél évvel választás után

Ahogyan az egész országban, úgy a füzesabonyi térségben is a munkanélküliség jelenti a legnagyobb problémát, ezért is jelentősek a közeljövőben megvalósuló új beruházások – hangsúlyozta Herman István. A 6-os számú választókerület fideszes országgyűlési képviselője fél évvel a választások után összegezte eddigi parlamenti, illetve a választókerületért végzett munkáját.

Fél év alatt 150 törvényt, 111 határozatot és 2 politikai nyilatkozatot fogadott el az országgyűlés – összegzett Herman István. A képviselő a számvevőszéki és költségvetési bizottságban, azon belül az elmúlt nyolc év visszásságait feltáró albizottság elnökeként dolgozik.
Mint mondta: választókerületében rendszeresen tart fogadóórákat, fontosnak tartja ugyanis, hogy minél gyakrabban találkozzon személyesen a választókkal.
A térség legnagyobb problémájaként a munkanélküliséget említette, amelynek aránya magas a térségben. A problémát enyhítendő több beruházás készül a választókerületben: május végén 4,3 milliárd forintos beruházás indul a szennyvízelvezetés megoldására, ez pedig a helyi vállalkozásokat bevonva sok embernek adhat munkát. Ezen kívül két biomassza üzemet építenek 200 új munkahelyet teremtve, a Füzesabonyt intermodális csomóponttá fejlesztik, Sarudon pedig ökoparkot és kikötőt építenek.