Egyetértés, munka, tanulás

Danyi Sándort választották a Heves Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökévé. Az alakuló ülésen azt mondta, egyetértést akar a cigányok között és számít a polgármesterek, az országgyűlési képviselők támogatására.

Heves megyében január 9-én 62 településen szavazott 245 elektor cigány kisebbségi területi listára. 223-an adtak le érvényes szavazatot. A Lungo Drom öt, az MCF és a Roma Polgári Tömörülés a CSZOSZ-el közösen egy – egy képviselőt delegált a hét tagú kisebbségi megyei testületbe. Az alakuló ülésen esküt tettek, Danyi Sándort választották elnöknek. Beszédében megköszönte a politikusok és az aktivisták kampányban nyújtott segítségét, támogatásukra a jövőben is számít. A munkahelyteremtést tartja fontosnak, a képzést, átképzést. Az alakuló ülésen Szőcsi Lajost választották elnökhelyettesnek, a Pénzügyi Bizottságot Suha József Pesti vezeti.