Civilek a városért

Az egri ifjúság helyzetéről, jövőjéről, a városrehabilitációról tárgyaltak az Egri Civil Kerekasztal tagjai idei első ülésükön. Habis László polgármester tájékoztatta a résztvevőket az idei feladatokról, az előkészítés alatt álló programokról.

Az ülésen Habis László polgármester úgy fogalmazott, ebben az évben sem lesz könnyű helyzetben az önkormányzat. Elmondta, a gazdasági válság hatásai erőteljesen mutatkoznak meg, példaként említette az SZJA helyben maradó összegét, ami két év alatt 250 millióval csökkent. Ismertette az önkormányzat két elképzelését: az egyik a fiatalok Egerben maradását támogatná az ösztöndíjrendszerrel, lakáshoz jutással, illetve azt az elképzelést, miszerint vállalkozásokkal kötnének, a város érdekében együttműködést. A civilek szeretnék, ha a fiatalok jobban ragaszkodnának a városhoz, ezért programokat szerveznek, javaslatokat fogalmaznak meg. Remélik az ifjúsági szekció is újraindul. Az ülésen a városrehabilitációs projektről és az idei NCA működési pályázatról egyeztettek.

MEGOSZTÁS
Előző cikkVisszalépett Szíki
Következő cikkBorászati konferencia